Szentendrei kerekezés » 2011.04.23.

Túraösszefoglaló A túra útvonala Visszatértünk Szentendrére

Ez a túra tökéletes volt egy egynapos, könnyű tekerésnek. A Duna partján haladtunk, szinte végig bicikliúton, ami hol jobb, hol rosszabb állapotú. Az északi vasúti hídig volt nehéz csak eljutni, (tehát a városból kikeveredni,) onnan kellemes út vezetett végcélunk felé.

Szentendrét érdemes meglátogatni, ha van időnk: elbolyonghatunk hangulatos kis utcáin, és kiülhetünk a Duna partra, miközben egy finom fagylaltot majszolva nézhetjük a folyó hullámait.

Ezért hát nyugodt szívvel ajánlom ezt a nem túl hosszú (oda-vissza kb. 70 km) utat, minden túrázónak.

Túraösszefoglaló

A túra útvonala

Visszatértünk Szentendrére

Reggel 5:59. Az imént felkelt nap sugarai lágyan simogatják az ablakpárkányt. Az illatos orgonavirág a friss harmattól lógatja a fejét, mikor egy fürge rigó röppen róla a párkányra, hogy aztán kíváncsiságának engedve belessen a roló rései közt. Eme idilli pillanatot egy idegen, éles hang szakítja ketté, majd egy morgás, egy kattanás, és újra csönd. Ez csak egy szemernyi meghökkenést okozna a madárnak, de ami utána következik, az még neki is sok. Bent a szobában ugyanis egy gyűrött paplan mintha lassan izegne-mozogna - vagy ezt csak képzelte volna ez a hajnali vendég? Közelebb szökell az ablakhoz hát, hogy jobban szemügyre vegye, milyen természetfeletti dolgok történnek odabent. Egy álmos, fáradt arc bukkan elő az ágy óvó rejtekéből. ´Nah, így már érthető!´ - gondolja a rigó, és mintha mi sem történt volna, gyorsan tovább száll.

Így kezdődött az a nap, amit a naptárak csak 2011. április 23-a ként, szombatként jelölnek. A fáradt arc tulajdonosa - egy átlagos egyetemi hallgató - még nem is sejti milyen kalandok várnak rá ezen a csodálatos tavaszi napon. Gyorsan az ágy puha, ölelő védelmében végiggondolja reggeli teendőit. Nagy útra készülnek ma egy barátjával, biciklin, így fontos, hogy megfelelő erőben vágjon neki a megpróbáltatásoknak. Ennek elengedhetetlen feltétele a kiadós, és tápanyagokban gazdag reggeli, és egy kis bemelegítő torna a túra előtt. Hősünk ilyen elengedhetetlen dolgokkal nem foglalkozik, összecsomagolja az ebédjét, eszik egy kis müzlit, aztán nekivág az útnak, aminek a vége egyelőre a homályba vész...

A 8 km-es távot igen gyorsan teszi meg, mivel máris késésben van. A túratársával ugyanis 8-ra beszélték meg a találkozót a Népliget szívében - ahol egy mókus riadtan nézi az elszáguldó bicikli után kavargó porfelhőt, majd gyorsan tovább szökken egy másik platánfára. A bringás, köszönhetően a kíméletlen tempójának, idejében ér a találka helyére, hogy aztán 10 percet várjon barátjára.

A még alvó város csöndjét egy újabb kerékpár láncának a csörgése töri meg. Tulajdonosa szemében az elszántság kiolthatatlan tüze lobog. Jól látja ezt már messziről a várakozó is, és szája halvány mosolyra görbül. Mikor odaér barátja, még mielőtt üdvözölnék egymást, megáll társa mellett. Némán egymásra pillantanak. A várakozás, a vágy, hogy mehessenek, tekerhessenek, érezhessék a szabadságot, úgy feszül köztük, mint egy túlfeszített gitárhúr. Még mindig állnak, és várnak, érzik, hogy ez egy olyan pillanat, amire később büszkén fognak visszaemlékezni, a pillanat, mikor nekivágnak a végtelen meghódításának.
- Szevasz Viktor! - szól az újonnan jött.
- Hello Andris! - válaszol a másik, és kezet ráznak.
Izgatottan megbeszélik, merre induljanak, majd nekivágnak az útnak. Mikor felülnek a biciklire, Andris óráján a kijelző lomhán 8:20-ra vált.

A Népligetből a Duna felé veszik az irányt, hiszen a folyó mentén szeretnének elérni Szentendrére. A Lágymányosi hídon vágnak át Budára, egy igényes kerékpárúton, majd a folyó mentén haladva ezen eljutnak - egy kisebb kerülő árán, amit egy útlezárásnak köszönhetnek - egészen a Margit-hídig. Útjuk közben a budapesti hidak páratlan szépségében gyönyörködhetnek.

Budapest látványosságai közül sokat megcsodálnak, többek közt például a parlamenti állatkertet is.

Megpróbáltatásaik csak ezután kezdődnek. A Margit-hídnál ahelyett, hogy bölcsen a Margit-szigeten folytatnák az útjukat, merészen a budai oldalon maradnak, nem gondolván, hogy a járdán szinte lehetetlen haladni egy utcai vásár jóvoltából. Naivan egy párhuzamos utcát választanak, mit sem sejtve, a macskakő ´megrázkódtatásairól´. A Szépvölgyi útnál rálelnek az elveszettnek hitt bicikliútra, és a HÉV-vel párhuzamosan eljutnak egészen az Árpád hídig. Ha azt hiszi a kedves olvasó, hogy ezután sima út vezet a céljuk felé, hát nagyot téved! A két fiatal egy gyártelep-féle kellős közepén találja magát, a helyzet kilátástalan, elveszett a bicikliút. A józan ész azt súgja nincs tovább, de két elszánt utazónk nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen. Bringájukat egy meredek vaslépcsőn lecipelik egész a Duna medrének a kibetonozott széléig. Majd ezen az ideálisnak nem mondható szegélyen döcögnek el Budapest utolsó hídjáig, aminek a becses neve: Északi vasúti összekötő. Jól tudják, hogy a túráknak igen fontos része a pihenő, hiszen itt tudnak újabb energiákat gyűjteni a folytatáshoz, ezért itt megpihennek, isznak egy kortyot, majd kis idő múltán újult erővel folytatják útjukat.

Az út további része kellemesnek mondható, a part melletti bicikli- és földúton. Viktor és András a Duna hűsítő habjai mellett róják a kilométereket, a táj igazán pazar látványt nyújt.

Legnagyobb meglepetésükre sem az erdőt átszelő, sem a folyó mellett haladó földút nem okoz nekik fejfájást. Egy pár kilométerre azonban céljuk előtt, egy félig murvás, félig betonozott út váltja fel az eddigi kellemesnek mondható kerékpárútjukat. Páratlan manőverezésüknek köszönhetően majdnem minden kátyút sikerül kikerülniük, és megérkeznek Szentendre határára. Innen (szintén egy rossz döntésnek köszönhetően) nem a szép új kerékpárutat választják, ami egyenesen a belvároshoz vinné őket, a parthoz, hanem a régit, és a városon keresztül tekernek le a folyó és a szárazföld találkozásához.

Az itt elébük táruló látvány azonban minden verejtékcseppjükért kárpótolja őket. A kép, ami a szemük előtt kibontakozik,

az nem ez, hanem:

Érthető hát, hogy Andris és Viktor, ez a két elszánt ifjú elégedetten fogyasztja el megérdemelt ebédjét, és pallérozza elméjét egy kis logikai társasasjátékkal. Magyarán sakkoznak egyet

A szieszta után kíváncsiságuknak engedve körbejárják Szentendre utcáit is.

Miután mindent megcsodáltak, hazafelé veszik útjukat. Immár a jó kerékpárúton távoznak Szentendréről. Útjuk további része ugyanaz, mint ahogy idefele jöttek. A vasúti összekötő hídnál azonban úgy döntenek, hogy (a rossz élmény miatt, amit pár órája szereztek), merészen átvágnak a hídon, és a pesti oldalon folytatják útjukat. Tervük szépsége könnyeket csal a szembe, azonban elkövetik azt a hibát, hogy nem Pest szent partján vetik meg újból a kétkerekűjük két kerekét, hanem az úgynevezett ´Népszigeten´. Baklövésükre azonban csak akkor sikerül rájönniük, amikor hosszában átszelve a szigetet, az egyszer csak elfogy alóluk... Szerencséjükre találnak egy hidat, amin már a -valódi- pesti oldalra jutnak.

Hőseink itt válnak szét, és vetik be magukat más-más irányba a nyüzsgő város kavalkádjába. Míg hazafelé gurulnak, agyukban a nap felejthetetlen eseményei cikáznak ide-oda. Érzik, hogy jó volt egy napra hátrahagyni ezt a bűzös, koszos várost. Otthon elégedetten pihennek meg, és azt találgatják, hogy mikor mennek majd legközelebb, és érezhetik újból a szabadság végtelen szelét az arcukon...

Szerencsére úgy tűnik, hogy majd egy hónap késéssel, de egy 15 km-es gyalogtúra keretein belül vár rájuk a következő kaland...

Viktor