Balcsikör » 2012.04.06-07.

Túraösszefoglaló Megfigyelt, látott vagy hallott állatok A túra útvonala Balcsikör

A Balaton körbetekerése mindig szép cél, mi a távot két nap alatt akartuk teljesíteni, Balatonakarattyától Balatonakarattyáig. Már a fővárosban is zuhogó esőben kellett kijutnunk a pályaudvarig, nem volt egyszerű a móka.

Szerencsére a lekésett vonat után gyorsan indult a következő, így sok időt emiatt nem vesztettünk. Utazás közben ellenőriztük járgányainkat, és túrakészen, lelkesen szálltunk le a kezdőponton. Gyorsan nekivágtunk az útnak, és tekertünk végig a déli parton. Fárasztó az út, néhol egyhangú, de összességében mindenképp felemelő. Első nap végén Szent György-hegyen szálltunk meg; némi sör és pálinka elfogyasztása után kellemes nyugovóra tértünk.

Másnap sajnos nem indultunk el túl korán, ami nem lett volna gond, mivel a táv kellemesen teljesíthető lett volna így is - ha az égiek nem döntenek úgy, hogy kissé megnehezítik dolgunkat. Sajnos indulás után pár órával az ég rázendített, többszöri megállásra kényszerítve minket.

Csúnyán el is áztunk, de később félig hála az esőkabátnak, félig az átöltözésnek és tartalékruháknak, folytatni tudtuk a túrát. Legnagyobb bánatunkra viszont sajnos még így sem sikerült végigmennünk a tervezett úton; szarrá áztunk a minket ért, aznapi utolsó zuhatagnak köszönhetően.

Így nem árt, ha az ember jobban felkészül az esőre... Mondjuk tartalékruhán és eső elleni felszerelésen kívül nem tudom mit tehettünk volna még, de az biztos, hogy tanultunk ebből a túrából is - nagy valószínűséggel többet nem fog ki rajtunk egy ilyen méretű esőzés sem.

De még így is jó volt a túra, és a végénél lévő csalódást leszámítva élveztük a megpróbáltatásokat.

Túraösszefoglaló

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

A természetben a túrázó rendszerint halkan jár, hogy az élővilágot csak minimálisan megzavarva élvezhesse a csendet és nyugalmat; vagy éppen az erdő üdítő zenéjét. Kellő óvatossággal és figyelemmel járva az erdőt pedig előfordulhat, hogy érdekes élőlényekbe botlunk, megfigyelhetünk néhány kellemes hangú madarat vagy színpompás rovart, esetleg lencsevégre is kaphatunk egy-egy nagyvadat, vagy lefülelhetjük a közelünkben bóklászó állatokat.

A kirándulásaink során már sokszor szerencsénk volt, szinte minden alkalommal találkozhattunk az erdő élővilágának valamely képvsiselőjével. Eme túra alkalmával az alábbi állatokat láttuk vagy hallottuk. A képekre vagy a linkre kattintva az elovilag.turaoldal.hu kapcsolódó oldala tölt be bővebb információkkal szolgálva az adott élőlényről.

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

(gulya) + »

(több) »

(több) »

(több) »

A túra útvonala

Balcsikör

Koczog barátommal elhatároztuk, hogy idén körbetekerjük a Balatont két nap alatt. A választás április 6-7-ére esett, egy pénteki és egy szombati napra. Előedzettségünk nem sok volt, hiszen a bringáink csak most ébredtek fel téli álmukból. Azonban jó kis élményt nyújtott ez a két napos tekerés, és el is határoztuk, hogy sort kerítünk egy négy napos túrára, ahol majd kicsit jobban szemügyre vesszük a Balaton melletti látnivalókat (Kis-Balaton, Badacsony, Fonyód, Tihanyi félsziget, stb...). Ezenkívül ezt a kétnapos túrát is megismételjük majd, ugyanis az utolsó pár kilométert sajnos elmosta az eső. Nekem egyik idei célom továbbá az, hogy 12 óra alatt (vagy lehet csak 24 óra alatt) körbetekerjem a tavat.

Erre edzeni is fogok, és nyáron meg is csinálom (jelzem, az egy sorral fentebbi linkre kattintva látható már az eredmény ). Na ennyit a jövőről, tervekről, lássuk a kalandot... A kalandot, mely ezúttal sem okozott csalódást, vagy unalmas perceket...

Az út az úthoz

Jómagam már hajnali háromkor felébredtem, mert nem tudtam aludni az izgatottságtól. A túra nemsokára kezdetét veszi, gondoltam magamban. Kicsit nyugtalan voltam, ugyanis kintről halk kopogások sokasága hallatszott, ami két dolgot jelenthetett: vagy egy pszichopata sorozatgyilkos próbál a tetőn át bejutni a lakásunkba, vagy az eső esik. Utóbbinak adtam nagyobb valószínűséget, és mikor fél négykor felkeltem, konstatáltam, hogy kint zuhog az eső. Remek - gondoltam magamban - jól indul a túra. Pakolgattam még egy keveset, sajnos a fényképező, amit egész este töltöttem egy rakás kakinak bizonyult, egy kép után kikapcsolt. Négy fényképezőmből tehát egyiket se sikerült felélesztenem a nagy napra... - Na mindegy, Koczog mesternél ott a telefonja, azzal majd készítünk pár képet - gondoltam.

Hajnali négykor csörög a telefonom: András hív, hogy lemondjuk-e a túrát. Bár az eső, és az időjárás-előrejelzés egyértelműen jelezte számunkra, hogy őrültség nekivágni ilyen időben, mi azonban mégis elindultunk. Én személy szerint 4:40-kor. Még sötét volt, és zuhogott az eső. A Thököly, majd a Stefánia úton eltekertem a Városligetig. Azon átvágva érkeztem a Hősök terére, onnan az Andrássy úton a Deák Ferenc térre, majd onnan a Lánchídhoz, ahol a létező összes forgalmi szabályt sikerült megszegnem. Egyirányú utcával szemben, piros lámpánál keresztbe az úton, és hasonló finomságok. A Lánchídon mentem át Budára, és onnan letekertem dél felé; a találkozó az Erzsébet-híd alatt volt. 5:27, tehát csak két percet késtem. Koczog még rátett 10-et. A vonatot csak 12 perccel késtük le... de ez még nem katasztrófa: 6:11-es vonattal még Székesfehérváron utolértük a lekésett vonatot. A vonaton egy csajszi kérdezgette, hova megyünk, miért, meg ilyesmik. Mikor elmondtuk neki tervünket, mintha egy pillanatra - de lehet ezt csak én láttam így ? megcsillant volna a szeme, szerintem komolyan elgondolkozott, hogy hívja a rohammentőket, és elszállíttat minket a pszichiátriára. De csak bedugta fülébe a fülhallgatóját - ´őrültekkel nem foglalkozok´ gondolattal.

Fehérváron bénáztunk egy keveset az átszállással (a tisztelt máv tökéletes információinak köszönhetően), de végül sikerült megtalálnunk a mi vonatunkat, és már csak fél óra választott el minket a tényleges utunk kezdetétől. A vonaton mindketten teljes extázisban voltunk, a bringáink maximálisan készen álltak a hosszú útra.

Mint látható Andris ´bátyja´ bringáján minden kutyafüle rajta van (duda, csengő, szerszámkészlet, sebességmérő, kulacstartó, pumpatartó, csomagtartó (amin majd vagy 20 kiló cucc helyezkedik még majd el), sárvédők, prizmák, villogók (egy elől, kettő hátul), visszapillantó, magyar zászló hátul). Az én országútimon csak prizmák, villogók, egy rossz kulacstartó és rossz sebességmérő található + egy biciklilakat. Hát igen, azt hiszem ez magáért beszél (ugyanúgy, mint a rohadt hagyma története - a Mátrás túránkkor )

Let´s go!

A vonat hű volt a menetrendhez, 8:14-re meg is érkezett Akarattyára, túránk kiindulópontjához.

Akarattya a Balaton körüli túrának a legmagasabb pontja, így jól indult az utunk, mikor egy kb. 500-600 méteres meredek lejtőn kellett legurulnunk. Kezdetben jó időnk volt, és az út is kellemesnek bizonyult. Sok helyen kertvárosi utcánkon kellett végiggurulnunk. Az üdülők, apartmanok, hotelek még teljesen kihaltak voltak, sok biciklistával se találkoztunk, hiszen azért nem volt egy kifejezetten ´bringásidő´. Siófokig én nagyon élveztem az utat, sok helyen fenyvesekkel szegélyezett úton haladtunk, madárcsicsergés kísért minket. Siófokra a Sión átívelő hídra 9:26 perckor érkeztünk, és 18,8 km-t tudtunk a hátunk mögött.

Zamárdi környékén a bicikliút eléggé rossz állapotban van (vagy csak mi tértünk át egy másik útra). Itt bolyongtunk is egy keveset, hátha egy jobb minőségű utat tudunk találni, de miután nem találtunk, én a főúton tettem meg azt a pár száz métert, ami kritikus volt.

Nem sokkal később megérkeztünk első pihenőhelyünkre: Balatonszárszó peremére. 10:48 perckor (már 40 perces késében voltunk). 37,9 km volt a hátunk mögött, és ránk fért a pihenő: nyújtottunk, pihentünk, ettünk-ittunk, majd 11:15-kor továbbindultunk. Már most el kezdett fájni a fenekünk a biciklin való üléstől... de hát az a jó, ha fáj!

Balatonszárszó szélénél megtartottuk első pihenőnket. Előkerültek a szokásos energiaforrások: ettünk 2-2 májkrémes zsemlét, desszertnek sportszeletet, majd az energiaitalok kiporciózása után azzal öblítettünk.

Viktor elővette hajcsárformáját, így az út folyamán papagáj módjára szajkózta a ´menjünk már - induljunk már´ duót. De igaza is volt, így ha nem is terv szerint, de a túrát rendesen, időben teljesítettük (volna, leszámítva az utsó 18 km-t, melyre bő 3 óránk lett volna még...)

Következő állomásunk Balatonlelle volt, ahol egy Spart kinézve, összeszedtünk némi élelmet. Utána tekerve még jópár km-t, elértünk a Fonyód-Bélatelep állomás melletti strandhoz. Délután ott költöttük el kései ebédünket. A változatosság kedvéért zsemlét ettünk, de az unalom elkerülése végett májkrém helyett párizsinak árult felvágott került akkor bele. Desszert sportszelet volt, mely mellé energiaitalt kortyolgattunk.

Némi pihi után a hajcsár tovább indította a csordát, így megindultunk. Ettől kezdve ismerős helyeken vitt utunk, hisz 2 éve ezt a szakaszt (egészen az aznapi szálláshelyünkig, Szent György-hegyig) már megtettük - igaz sötétben.

Keszthelyre beérve ismét elkezdtünk bolt után kutatni, azt csiripelték a madarak, hogy egy Tescót is találhatunk, ha szemfülesek vagyunk. Némi segítségkérés és útbaigazítás után végül, pár hurkot közbeiktatva, megérkeztünk a Tesco helyett egy Pennyhez.

Igazság szerint a hipermarket is feltűnt a távolban, de a közelebbi pénzköltőhely jobban tetszett. Gyorsan beugrottam feltölteni készleteinket. 2 liter energiaital, némi csoki, 8 sör, meg egy kenyér szegődött mellénk ezúttal. Egy-egy croissant is elfoglalta helyét, a gyomrunkban.

Folytattuk tehát utunkat, tudván, hogy erősen dimbes-dombos terepre tévedünk, így még nem gondolhatjuk, hogy a nehezén túlvolnánk. Igaz mondjuk, hogy az út hátralévő része viszonylag eseménytelenül telt. Keszthelyet gyorsan elhagytuk, Szigligethez pedig este el is értünk. Ott kellett észak fele fordulnunk, hogy a 6 km-re lévő szállást elérjük.

Előtte azonban egy óriási csattanást követően megtekinthettük egy terepjáró kontra szarvas ütközetének végeredményét: szegény állat -val kiütve feküdt az úton, haláltusáját vívva, rángó lábakkal. Mellette a győztes, telefonnal a fülénél figyelte az agonizálást. Hogy rendőrt hívott-e, hogy kifizethesse a többszázezres büntetést, vagy a haverját, hogy este vadat ehessenek áfonyadzsemmel, az előttünk rejtély maradt.
(Ha tippelnem kéne, arra szavaznék, hogy miután végignézte a végvonaglást, mint egy színházi műsort, valahogy feltette a platóra. Bár, hogy - a csattanás erejéből következtetve - a kifolyt vérpárás belekkel hogy küzdhetett meg, arra nincsenek ötleteim.)

Az kétes értékű élmény kissé felkavarta gyomrom. A szigligeti elágazásnál kicsit megpihenve kezdtük gyűjteni az erőt az utolsó 6 km-es szakaszra. Majd nekiindultunk. Az eleje könnyeden ment, de a végén a hegy nem adta könnyen magát; meredek lejtőket kellett végigtekernünk, hogy eljussunk arra az utolsó kilométeres szakaszra, ahol már csak tolni lehetett a vasparipákat.

Este, sötétben értünk fel. A bicikliket lepakolva betértünk a kényelmes szállásunkra, Viktor nagyszüleinek nyaralójához. Ott már várt minket egy üveg bor és pálinka, Viktor nagyapjának jóvoltából. Egy gyors koccintás egy kis pálesszal megerősítette az amúgy is meglévő étvágyunkat, így nekiestünk a házisonkának és házikolbásznak. Mondani sem kell, isteni volt...

Másnapi kilométerekre gondolva nem ihattunk többet - nem kis lelkierő kellett hozzá, hogy ne nyúljunk a hívogató alkoholhoz... (Lehet ez kicsit alkoholistának hangzott, de nem vagyunk azok. Már órák óta nem ittunk.)

Lefekvés előtt még legurítottunk 2-2 söröcskét (mert ügye mint tudjuk, a sör nem alkohol), illetve megpróbáltunk a ´szar´ szóra minél több szinonimát találni (szar, trágya, fekália, ganaj, bélsár, széklet, ürülék, nagydolog, gané, stb...). Ha jól emlékszem 15+ szinonimát találtunk...

Még éjfél előtt álomra hajtottuk fejünket.

Másnap reggel izomlázzal keltünk, megviselte tagjainkat az előző napi száguldozás a Balaton körül, illetve a hozzá adódó lakás-vonat távolság.

Reggel gyorsan kitakarítottunk, összeszedelődzködtünk, bringákat felpakoltuk, majd az immáron csillogó-villogó házat elhagyva elindultunk déltájban.

Szigligettől Badacsonyig viszonylag simán megtettük a távot, emelkedők és lejtők tömkelegén vezetett utunk, és a bicikliút is. Badacsonytomajhoz érve a vasútállomás mellett megálltunk, mert Viktor meglátogatta rokonait a hegyen. Fél óra alatt megjárta az utat, majd folytattuk az aznapi túrát. A következő szűkebb táv meglehetősen megviselt, ekkor jött ki rajtam a fáradtság.

Terveink szerint Balatonfüreden ebédeltünk volna, de a természet közbeszólt. A Tihanyi-félszigetre szívünk szerint benéztünk volna, de előtte elért minket a vihar. Nagy sebességgel tekertünk egy jó hosszú szakaszon, hogy minél előbb találjunk valami száraz helyet ahol vízhatlaníthatunk. Az eső valahogy doppingolt minket, könnyen ment a tekerés. Füred előtt betértünk egy (azaz két) buszmegállóba, hogy megtegyük a szükséges lépéseket az eső ellen. Mikor pár10perc alatt végeztünk, nekiindultunk újra, és meg sem álltunk míg el nem állt az eső - azaz meg sem álltunk volna, de egy kis technikai malőr miatt 20 métert megtéve betértünk egy másik buszmegállóba, ahol újabb esőkabát-igazítás következett. Sikeresnek ítélve a műveletet újra nekiindultunk.

Füreden gond nélkül áttekertünk, a Tagore-sétány igen szép volt még ilyen időben is (bár a bicikliút tavaly még ott volt jelölve, és az út meg is volt, de az út, mint bicikliút egyértelműen meg volt szüntetve valamiért...). A város végén az eső elállta után megálltunk, és levetkeztük az esőkabátokat.

Némi jó idő után viszont ismét ránk szakadt az ég, és sikeresen eláztatott minket, váltóruhástul. Így száraz ruha nélkül tekertünk jó pár kilométert, csuromvizesen, szakadó esőben, egyre idegesebben. Nem sokkal később, beérve a káptalanfüredi vasútállomásra kénytelenek voltunk belátni, hogy a túra idő előtti befejezése az egyetlen bölcs lépés. Így kénytelen-kelletlen feladtuk a túrát, kevesebb, mint 20 km-el a vége előtt, melyre még legalább 3 óra rendelkezésünkre állt. Sajnos ez volt a megfelelő döntés - száraz ruha híján erősen kockáztattuk volna a tüdőgyulladást, vagy egyéb finomságokat...

Így hát Káptalanfüreden felszálltunk a vonatra, ahol elfogyasztottuk a vigaszdíjként üzemelő sörünket. Estére haza is értünk, és keserű szájízzel feküdtünk le.

Ilyen az, ha a természet bebizonyítja azt, hogy ő az úr. Ezt sajnos el kell fogadni, előfordul az ilyesmi. Talán tudunk tanulni ebből is, és legközelebb még ennél is jobban felkészülünk az ilyen helyzetekre.

Összegezve nagyon jó kis túra volt. Egy nyárindító tekerésnek tökéletes kis bicajozás volt, élveztük még az esős részeket is, beizzítottuk izmainkat, és tudjuk, hogy jövünk még vissza ide, nem is egyszer. Gyönyörű a környék, meg kell nézni minden részét.

Összesen kb. 180 km-t kerekeztünk, plusz a lakás-vonat távolságok, ami oda-vissza 25-30 km. Az utolsó 20 km miatt nagyon fáj a szívünk, (a Tihanyi-félsziget kihagyását is sajnáljuk), de ez a summa 210 km is szép teljesítmény. Kellemes túra volt, ismétlés várható

Viktor