Visegrádi-hegység Dáviddal » 2014.08.16-17.

Egy fantasztikus túra margójára...

Fura dolgokat produkál az élet. Először is tartozom egy vallomással. Jelenésem lett volna egy helyen. De én meggondoltam magam. Hoztam egy döntést. Kivételesen jól döntöttem - főleg, ha Sören Kierkegaardra gondolok, és nem bántam meg. Történt ugyanis, hogy a 7végén ´felmentem´ Pestre. Vittem a tesómnak egy kis hazait. Pénteken még csak a Gellért-hegyről néztem le az ´őrült´ mélységbe: a pesti forgatag, akár egy felbolydult méhkas. Szombat reggel viszont kinéztem egy Pest közeli túrát. Sosem voltam még Pest környékén túrázi. Főleg, nem egyedül. A gugli kidobta, hogy Teve-szikla. Azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. Túrafelszerelésem sem volt, nemhogy bárminemű tapasztalatom. Irány tehát Pilisborosjenő. A Müpától a 103-as busszal elbumliztam a Rendőr palotáig (asszem Teve utca ). Ott át az 1-es vilire. Itt majdnem megbüntettek, de a Szentélek megmentett... A jegyellenőr néni, azt hitte, hogy bírkózni akarok vele, amikor megindultam a masina felé... Azt már nem mondtam neki, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. De mondtam neki - kissé indulatosan - hogy ne csináljon már ekkora feszkót! Mire egy léccivesre érvényesítette a jegyemet... A Szentlélek téren elértem a 218-as buszt, ami Pilisborosjenő táblánál dobott ki. Itt a kék vonalon megkezdtem életem tök első egyedüli túráját. Sűrű erdő fogadott, és én egy patakmeder szerű, sziklákkal tarkított sávon kaptattam felfelé. Mondtam is az Editnek, hogy itt fennáll az alvázmosás esélye Életemben nem láttam ennyiféle gombát az út szélén. A kis domb tetejére felérve ragyogva sütött a nap, én meg mint egy jó ´botanikus´ bóklásztam, és kattogtattam a fotóapparátot. Az aljnövényzetben valami csillógó, nyálas valamire lettem figyelmes. Azt hittem kígyó. Kicsit megpiszkáltam a körülötte heverésző gallyakat. Lábatlan siklóféle lehetett. Próbáltam róla képet csinálni...

És ekkor felbukkant két fiatal túrázó. Rutinosaknak látszottak, hiszen komoly felszereléssel közeledtek. Megkérdeztem tőlük, hogy a Teve-szikla felé jól megyek-e. Ők előkapták a térképet, és helyeseltek. Gondoltam, ha már így ismeretlenül megállítottam őket, akkor bemutatkozom, és megkérdeztem tőlük, h betársulhatnék-e hozzájuk harmadiknak. Gondolná az ember, hogy tök egyedül ebben az árnyékvilágban. De nincs. Rábólintottak. Az egyik srác villamosmérnök volt, míg a másik matematikus. Én meg csóringer pedagógikusz fanatikusz . 2011. óta túráznak rendszeresen. Már vagy 60 túrán vannak túl. 10 éve barátok, és a Karinthyba jártak a 18. kerületbe, én ott csináltam a külső tanítási gyakorlatomat anno. Napi 25-30 km-t tesznek meg, és Visegrád felé mentek. Útközben eldönthettem, h a Nagy-Kevélynél leválok-e a spontán társakról, vagy Pilisszentlászlón együtt sörözünk. Miután a matematikus ´anyai´ módon megkinált vagy 2 szelet löncskonzerves kenyérrel, úgy döntöttem, hogy nem leszek papírtigris Velük tartottam. Útközben annyit beszéltem, mint egy papagáj, de legalább propagáltam a skacoknak a mi híres ITT az IDŐ KIMOZDULNI csopinkat, ahol ugyebár VAN nekünk egy HíRÖS spirituális, lelki vezetőnk...:D Aki lenyomta az EL CAMINOT, és állandóan mehetnéke van, mert különben elmacskásodik a lába . Útközben végig az volt az érzésem, mint a székely vicceben, hogy milyen messze vagyunk már. Már messze... Világoson, este 8-ra be is értünk Lászlóra. Egy komplett túra volt ez a kb 25 km, volt benne: Holdvilágárok, egy létrázás, patakmeder stb + gyönyörű táj, iható forrás. Egyszer, úgy Csobánka környékén sikerült egy 20 perces kitérőt tennünk, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Voltunk barlangaban, de nem taliztunk hasmenéses denevérekkel

Az a hihetetlen ebben az egészben, hogy ÉN képes voltam megtenni ezt a távot. Magam se hittem, nemhogy terveztem. De megcsináltam. Képet kaptam arról, h egészségügyileg hol állok, és h hová kell még fejlődnöm, mondjuk, ha 800 km-t megakarok tenni. Kénytelen voltam felvenni a két rutinos srác tempóját. Elég elfoglaltak, de mindig tudnak időt szakítani ennek a ´szerelemnek´. A matematikus srác, András megfogalmazásában, egyszerűen SZERETNI kell ezt az egészet. Nem feltétlenül egy jó cipő vagy fizikum a kritérium. Ők olyannyira szeretik a természetet, hogy függőágyon alszanak a sötét erdőben. És volt úgy, hogy őzcsorda haladt el mellettük.

Persze a kocsma Szentlászlón nem volt nyitva, de a Kis Rigó étteremben még meg tudtam hívni a srácokat egy pofa sörre. Kb. éjfélre értem haza. Nem a lábam fáradt el, hanem a talpamon keletkeztek hólyagok. Szal mindenképpen kell egy túracipő. És abban maradtunk, hogy legközelebb Lászlón bepótoljuk a meleg kaját, és onnan túrázunk. KÜLÖNÖS barátság alakult köztünk, így ismeretlenül is, és olyan dolgokról is beszéltünk, amiről idegenekkel nem szokás... Volt benne nőügy is Ehhez nyíltnak kell lenni. REMÉLEM LESZ FOLYTATÁS, AMI PERSZE RAJTUK IS MÚLIK!!!!!
Dávid