www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~9 perc

LeFaGySz Börzsöny 2015 » 2015.02.21.

Még január elején, Viktor egyik ismerősének hatására határoztuk el, hogy részt veszünk idén a LeFaGySz TT-n. Azóta többször túráztunk és próbáltuk lemérni a teljesítményünket, hogy mennyire lesz megerőltető vagy teljesíthető ez számunkra.

Maga a távolság a 45 km-ével nem tűnik soknak annyira, viszont a 2261 m-es szintemelkedés, ráadásul a néhol igencsak meredek emelkedők és lejtők sokat ki tudnak venni az emberből.A túra folyamán Viktor futott, én csak tempósan sétáltam, de egy eltévedésének hála a végén egyszerre értünk célba.

A kezdeti 4-es csapatunk gyorsan felbomlott és ki-ki a maga ütemében teljesített a túrát; mindannyian szintidőn belül.

A túra után elkezdtünk kacérkodni a Kinizsi100 gondolatával is, de a következő ilyesféle célunk a Gerecse50 TT.

A papíron 44 km (mérve az eltévedésekkel 45,5 km) és a 2261 m szintemelkedés jutalma
Az előző este sörözéssel ünnepeltük a másnapi rajtot, így a felkelés nehezen ment...
Itt még sűrűn futottak el mellettünk a tájfutók, ami meglehetősen idegesítő, miközben te a tüdődet készülsz kiköpni...
Megmászatták velünk párszor a Nagy-Hideg-hegy környékét, dehát nem véletlenül tűztük ki célul teljesíteni a túrát.
A hegyeken lévő rengeteg hó és a 8-10 °C-os hőmérséklet szimbiózisa a patakok megduzzadását okozza
Ilyen tájfutó bólyák jelölték az ellenőrzőpontokat, aholis a táv igazolásául szúróbélyegzőkkel kellett lyukasztani a papírjainkon
Az útvonal és a nagy sietség kombinációjaként nem volt túl sok kilátásban részünk, de az ösvények, ahol végighaladtunk kétségkívül szépek voltak önmagukban is

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 0 éj
Megtett táv: 45.5 km
Szint: +2261 / -2261 m
   » Gyalogtúra    » TT

Túraösszefoglaló

Tájegység: Börzsöny
Túra ideje: 2015.02.21.
Táv és szint: → 45.5 km ↗ 2261 m ↘ 2261 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +49.7 m/km
Szintereszkedés: -49.7 m/km
Szintváltozás: 99.4 m/km
MTSZ pont: 114 pont
Túra útvonala: Királyrét, Ábrahám kert, Inóci vágás, Kammerhof, Vasedény kh., Hegyes-hegy-orom, Nagybörzsöny, Ló-hegy, Magyar-hegy, Salgóvár, Hanák-rét, Rakodó, Égés-tető, Suta berki-nyiladék, Királyrét
Infó, ötlet: - tökéletesen jelölték és jelezték a TT útvonalát
- magasabban vastag hó, de kellemes téli idő, alacsonyabban tavasz, kellemes túraidő
- teljesítménytúra lévén rengetegen voltunk
- 4-esben indultunk neki a távnak Gézával és Bónissal, de közben különváltunk, végül mindannyian teljesítettük
- táskáink tömege: 0-5 kg
- 07:30 és 18:45 között teljesítettük a távot
- a pontos útvonal - térkép, jelzés és metszet - letölthető eme linken .pdf formátumban

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

Juh
(7) »
(3+2) + »

Túra leírása

Immáron jó pár hete tudtuk, hogy eljön ez a nap, és próbáltunk is készülni rá valamilyen szinten. Idén már ez az 5. túránk, így előtte többször is volt szerencsénk a természetet járni. A teljesítménytúrázás valamilyen téren mindig is vonzott, viszont vannak ellenérzéseim is ezzel kapcsolatban. Egyrészt ez egy tömegrendezvény, mégha a tömeg igazi túrázókból (és tájfutókból) áll is - a tömeg pedig nem az erdőkbe való. Másrészt pedig ez inkább sportteljesítmény, mint túrázás, hisz nehezen tekintem túrának azt, ha valaki túratáska nélkül, a természetből semmit nem látva teszi meg azt az (amúgy pokoli megerőltető és szép) távot.

Ettől függetlenül néha egy-egy ilyen alkalom is belefér, Viktorral célunk az összes jelentősebb magyar teljesítménytúrát teljesíteni.

No de ennyit is a negatív gondolatokról, mivel leszámítva eme ellenérzéseimet, a túra tökéletes volt.

LeFaGySz Börzsöny 2015 - extrém téli teljesítménytúra

A nehezen induló reggel
Az Inóci-nyiladékban haladó teljesítők

Egy fél nappal hamarabb, pénteken este leutaztunk 4-esben, Viktor két ismerősével a túra kezdőpontjára, Királyrétre a Fatornyos Fogadóhoz. A Nyugati-pályaudvarnál találkoztunk, onnan vonatoztunk Kismarosig, majd buszoztunk a fogadóhoz. Útközben kortyoltunk némi söröcskét, csakhogy kellőképpen jókedvünk legyen érkeztünkre, majd még ott is vettünk némi itókát.

A hely egyébként kitűnő, a szállás ára korrekt és reggeli is jár az éjszakákért. Maga a szobák semmi extrát nem tudnak, van hozzájuk egy fürdőszoba, szekrény és ágyak - de a szobák és az ágynemű is tiszta, a célnak tökéletesen megfelel. A weboldaluk: www.fatornyosfogado.hu

Szombat reggel 7 előtt felkeltünk - a túra reggel 7-kor indult, a cél pedig este 7-kor zárt, így legfeljebb 12 óránk volt teljesíteni a távot. Így mi összepakoltunk, majd 7-kor leültünk reggelizni. Tökéletes rántottát kaptunk, végezetül pedig a forró teát kortyolgattuk el. Ezalatt a túrázók nagy része már elstartolt, így mi is úgy döntöttünk, hogy ideje indulni.

07:30-kor már úton voltunk. Viktorék a túra egy részét futva akarták teljesíteni, én viszont erre nem voltam hajlandó - egy túra nem a futásról szól. Velük tartottam ügetve 1-2 kilométert, de aztán elváltunk egymástól. Én felvettem a saját ütemes tempómat, ők pedig futottak. Estig nem is találkoztunk már - így a leírás főként az én élményeimet fogja most visszaadni.

A hófödte, ködös ösvény
Útban a Vasedény-kh. felé

A műútról letérve a Turistajelzés-ön kellett haladnunk pár kilométert - ezen a szakaszon váltunk el egymástól. Előző nap vettem a bakancsainkhoz ´szegecselt´, csúszásmentes gumitalpat, hogy a jégen is stabilan járhassunk - ezt most kipróbáltuk és teljes volt a megelégedés, mivel ott, hogy mások csúszkáltak és botladoztak, mi gond nélkül felmentünk. Egy jobb kanyart követően rátértünk a Turistajelzés jelzésre, ahol megkezdtük a hosszú emelkedést az Inóci-nyiladékban. Idegesítő volt, hogy miközben én épp a tüdőmet készültem kiköpni, a tájfutók sorra szaladtak el mellettem...

Ismertem már ezt az utat, hisz több túránk is erre haladt korábban. Most viszont nem vittek fel minket a Nagy-Hideg-hegyre, a csúcs előtt egy bő 100 méterrel balra kellett kanyarodnunk a Turistajelzés-en. Itt már vastag hótakaró fedte a tájat, a lenti tavaszi időhöz képest meglehetősen nagy váltás volt.

A kanyarban már a második ellenőrzőpontot érintettük, ahol a szúróbélyegzővel lyukasztanunk kellett a papírjainkon, igazolván a szakasz teljesítését (az első még a zöld jelzésen volt). Ettől kezdve egy darabig ereszkednünk kellett a havas tájon, mígnem elértük a Vasedény-kulcsosházat, a 3. ellenőrzőpontot. A mellette lévő forrás szerencsére működött, így pótolhattuk az addig felhasznált vízmennyiséget.

Kilátás a Turistajelzés ösvényéről
Nagybörzsöny eleje, a kisvasúttal
Nagybörzsöny vége, kilátás a hegycsúcsra

Egy szusszanásnyi idő után aztán szintén megkezdtük az emelkedést - először a Turistajelzés-en, majd a Turistajelzés, végül pedig a Turistajelzés vitt fel minket a Hegyes-hegy-oromra, a negyedik ellenőrzőpontunkhoz. Nem sokkal hamarabb elhagytam a csúszásgátló gumitalpamat, de szerencsére még időben észrevettem, így ráleltem pár10 méteren belül. Jó kis tapasztalat - nem szabad végig viselni, csak a csúszós szakaszokon. A csúcstól aztán szintén a Turistajelzés-n kezdtük meg az ereszkedést, mely néhol igen meredek ösvényeket jelentett.

Lassacskán elértük Nagybörzsöny szélét, ahol egyrészt a túra utolsó vízvételi lehetősége volt, másrészt az első eltévedésem. Az embereket követve nem tértem rá az új jelzésre, így csak pár perc kieséssel kezdtem el a Turistajelzés-en a menetet.

Nagybörzsönyt szinte csak érintettük, más mentünk is vissza az erdő felé. Még a sűrű erdei rész előtt sikerült készítenem egy képet a távoli hegyről.

Birkák az út mentén
Ellenőrzőpont; útjelző bólya és szúróbélyegzők a Turistajelzés-on

A Turistajelzés-ről nemsokára egy jobbkanyarral rátértünk a Turistajelzés-re. Itt tartottam az első, 10 perces pihenőmet. Kifújtam magamat és ettem egy szendvicset, hogy pótoljak némi energiát. Az órámra szigorúan figyelve mértem a pihenésre szánt ídőt, így a rövidke megállót nem nyújtottam tovább. Hosszú emelkedés kezdődött, de végig szép tájakon haladhattunk keresztül. Idővel elértük a saras, majd a havas részeket szintén, mígnem egy újabb jelzésváltás és balkanyar után rátértünk a Turistajelzés-ra. Itt már valóban a tipikusan havas részeken haladtunk. Egy újabb bal kanyarral ismét a Turistajelzés-re tértünk rá - ekkorra már újabb 2 ellenőrzőponton túl voltunk.

Hosszú ereszkedő szakasz következett a műúton, a végére már ismét a ´hóhatár´ alá kerültünk. A Turistajelzés-ra való ráfordulás után ejtettem meg a második, és egyben utolsó pihenőmet - ez negyed órásra sikeredett. Egy kellemes elterülést a földön, és 2 elfogyasztott szendvicset követően ismét talpon voltam. Jókor is jött az energia, hisz a Turistajelzés jó hosszan visz felfele a Magyar-hegyre, majd onnan a Salgóvárhoz. A jelzés is és a rom is egy-egy ellenőrzőpontot rejtett.

Kilátás még Salgóvár előtt
Salgóvár

Innen visszafordulva pár100 méter után ráfordultunk a Turistajelzés jelzésre, amin először a Turistajelzés keresztezéséig haladtunk, a két táv elválásáig. Ez is egy ellenőrzőpont volt, de itt képet is készítettek rólunk a lyukasztás mellett. Az itt töltött fél perc után tovaindultam, meredeken ereszkedtem tovább a Turistajelzés-on, mielőtt rátértem volna a Turistajelzés-re. Ezt sajnos ismét elvétettem, mivel követtem 2 túrázót, akik egy meredek részen felfele haladtak, a Nagy-Hideg-hegy csúcsa felé. Sajnos csak későn bizonyosodtam meg a hibáról, így negyed órát és egy jó adag energiát buktam a meredek hegyoldal és a figyelmetlenségem miatt sajnos. Hozzá kell tenni, hogy a leváló Turistajelzés át volt húzva egy fehér kereszttel olyannyira, hogy a jelzést ki sem tudtam venni...

Mindenesetre visszaereszkedtem a megfelelő ösvényre, és a Turistajelzés-ön megkerültem a Nagy-Hideg-hegy csúcsát, hogy a Rakodónál lyukadjak ki. Ott elvégeztem az igazolásul szolgáló szúrást a papirosomon, majd megkezdtem az először enyhe, majd durva emelkedést a Turistajelzés-on az Égés-tetőre. Itt is igazoltam ottjártamat, majd végezetül maradt a 6 km-es gyenge (néhol meredek) ereszkedés egészen Királyrétig, a Fatornyos Fogadóhoz. Még a csúcsközelében rám sötétedett, így a fejlámpámat elővettem kis fény reményében. Sajnos az elemek nem igazán csalogatták elő a lámpa rendes fényerejét, így egy gyors elemcserét is el kellett végeznem.

Sajnos a baj nem jár egyedül, és Murphy sem alszik, így a telefonom is elkezdett hisztizni, hogy lemerül - a mobil led-vakuját használtam fényforrásnak az elemcseréhez. Egész nap ment a GPS, mivel azzal rögzítettem a szint-távolság-idő adatokat, ez okozta alkonyatra a teló csökkent lelkesedését. Illetve a kicsi képmennyiség is annak köszönhető, hogy spórolni próbáltam az energiájával (nem mintha túlontúl egyszerű lenne egy teljesítménytúrán fotózni...)

Nemrégiben leszakadt vaskos ágak még a Turistajelzés-on
A mind a 4-ünk által megszerzett LeFaGySz Börzsöny 2015 kitűző

Mindenesetre szerencsémre kibírta végig a telefon, a Turistajelzés-ön, a Turistajelzés-ön, majd a Turistajelzés-en haladva és azon lyukasztva még egy utolsót, 18:45-kor értem célba a fogadóba. A szervezőktől megkaptam az oklevelet és kitűzőt, így véget ért a TT-m.

Géza már egy órája várt minket a szállóban, de meglepetésemre Viktor és Bónis csak utánam értek be, olyan 90 másodperccel.

Mint kiderült ők kicsit nagyobb eltévedést ejtettek meg, mint én, még a legelején a Turistajelzés-ről Turistajelzés-re történő jobbkanyart eltévesztették az Inóci-vágás alján, így kiesett egy bő fél órájuk.

Én egész úton úgy tudtam, hogy előttem megy mindenki, Géza úgy tudta, hogy Viktor és Bónis mennek előtte, de mint kiderült a sorrend korántsem ez volt. Géza már 6 körül beért a célba, mi 3-an pedig lényegében egyszerre, háromnegyedkor.

De a lényeg, hogy szintidőn belül teljesítettük a távot, 11 és egynegyed óra alatt végeztünk. Ráadásul meghozta a kedvünket a teljesítménytúrák világának mélyebb megismeréséhez ...

ViktorAndrás

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |