www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~3 perc

Gerecse 50 TT - 50-es táv » 2016.04.16.

Elérkezett hát ez a nap is, végre indulhattunk a már évek óta vágyott Gerecse 50 túrán. Bazsival Pestről vonatoztunk le együtt, Tatabányán pedig Béci is csatlakozott hozzánk - aki nem mellékesen tavaly már teljesítette a távot.

Tatabányán elsétáltunk a vasútállomástól a rajthoz, aholis a nevezés gyorsan meg is történt, hála az előzetes online regisztrációnak. A túra eleje nagyon zsúfolt volt, attól féltem, hogy a teljes 50 km alatt taposni fogják a sarkunkat. Szerencsére idővel azért szellősebb lett a mezőny, bár a túra végéig egyszer sem maradtunk négyesben.

Ettől függetlenül a tömeg különösképp nem volt zavaró, leszámítva pár IQ-bajnok a mezőnyt természetszerető emberek alkották, így az embertömeg nem okozott gondot.

Szerencsére a túra szélesebb ösvényeken halad többségében, így nagy természetkárosítás a több ezer induló ellenére sem történt valószínűleg, illetve meglepő módon szemeteléssel is csak elvétve találkoztunk - ez egy nagyon kellemes csalódás volt.

A táv teljesíthető, bár azért kezdő túrázó ne ezzel ismerkedjen a természettel. A szervezés tökéletes, a résztvevőkkel sem volt gond, az ellátás bőven megfelelő, ahogy a tájékoztatás is. A legnagyobb negatív történés az az, hogy a megkapott jelvény mellett már sajnos nem jutott sokunknak oklevél, mert elfogyott - de nagyobb hiba sose legyen

Fantasztikus túra volt, még a tömeg ellenére is lehetett élvezni a természetet - mindenképp megérte elmenni

Még hátravolt bő két km, de már éreztük a táv végét

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 0 éj
Megtett táv: 49 km
Szint: +1513 / -1513 m
   » Gyalogtúra    » TT

Túraösszefoglaló

Tájegység: Gerecse
Túra ideje: 2016.04.16.
Táv és szint: → 49 km ↗ 1513 m ↘ 1513 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +30.9 m/km
Szintereszkedés: -30.9 m/km
Szintváltozás: 61.8 m/km
MTSZ pont: 104 pont
Túra útvonala: Tatabánya, János-forrás, Baji vadászház, Tardos, Pusztamarót, Héreg, Bánya-h, Koldusszállás, Kisrét, Turul, Tatabánya
Infó, ötlet: - a bakancsba talán egy puha talpbetét nem volna rossz ötlet
- bár le nem égtünk, ekkortájt már lehet jól jönne a naptej
- a Gerecse 50 TT útvonalait különböző színű pöttyökkel jelölik, az 50-es táv fehér jelzései jól követhetőek voltak
- napos, meleg idő
- 7000-en indultak a távokon
- Bazsi és Béci voltak ma a túratársaink
- táskáink tömege: 4-5 kg

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Tatabánya 06:30 » Turistajelzés
az online nevezéssel a regisztrálás gyorsan ment, szinte sorban állás nélkül indulhattunk is
3.6 János-forrás » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés
11.2 Baji vadászház » Turistajelzés » Turistajelzés
a pecsételőpont mellett egy bő negyed óra pihenő
16.3 Tardos » Turistajelzés » Turistajelzés
a pecsétért sorba kellett állni, ezzel 10 percet vesztettünk
22.7 Pusztamarót » Turistajelzés
27.5 Héreg » Turistajelzés
előtte egy km-el álltunk ismét egy negyed órát a kiépített pihenőhelyen
29.5 Bánya-hegy » Turistajelzés
40 Koldusszállás » Turistajelzés
megpihentünk kicsit itt is, de nem kellett volna, az elindulás igen nehézkesre sikeredett ...
42.3 Kisrét » Turistajelzés » Turistajelzés
46.9 Turul » Turistajelzés » Turistajelzés
49 Tatabánya 18:00 bőven szintidőn belül értünk a célba, egy remek szervezésű, tökéletes túra, ha az ember elfogadja, hogy bizony néha tumultus van

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |