Mátra - az első közös többnapos túra » 2011.07.08-10.

Túraösszefoglaló Megfigyelt, látott vagy hallott állatok A túra útvonala Túra leírása

Untuk már a városi létet, így ismét nagyot álmodtunk: hódítsuk meg 3 nap alatt a Mátrát... Jó ötlet, egyértelmű, nincs is ennél szebb gondolat. Túra az ország egyik legszebb részén, ráadásul három napra elzárva a szürke hétköznapoktól.

Gyöngyössolymosi indulást beszéltünk meg, onnan Kékestető, majd Mátraháza érintésével Galyatetői végállomással. Lássuk a Mátra velejét, nézzük miért is szép ez az erdőség-hegység. Döntésünket nem bántuk meg, tényleg szép környezet fogadott, ráadásul nem is túlzsúfolt egy hely. Sőt. Nem sok emberrel találkoztunk, de kötelességünk elmondani, hogy amikor segítségre szorultunk, mindig kisegítettek bennünket. Egyszer varrókészlet kellett, kétszer pedig kenyeret nem szereztünk be elég korán. Mindhárom alkalommal ingyen megkaptuk a szükséges dolgokat. Ilyet máshol se túra alkalmával, se azon kívül nem tapasztaltunk.

A túra folyamán szokásunkhoz híven eltévedtünk párszor, de szintén szokás szerint teljesítettük is a kitűzött célt; voltunk az ország legmagasabb pontján, szinte napszúrást kapva jöttünk le a sípályán, 80 éves melegrekorddőlés idején caplattunk víz nélkül a napon; és persze gyönyörködtünk a Mátra csodáiban.

Egy dolgot bizton állíthatok: visszatérünk. A Két Vándor visszatér.

Túraösszefoglaló

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

A természetben a túrázó rendszerint halkan jár, hogy az élővilágot csak minimálisan megzavarva élvezhesse a csendet és nyugalmat; vagy éppen az erdő üdítő zenéjét. Kellő óvatossággal és figyelemmel járva az erdőt pedig előfordulhat, hogy érdekes élőlényekbe botlunk, megfigyelhetünk néhány kellemes hangú madarat vagy színpompás rovart, esetleg lencsevégre is kaphatunk egy-egy nagyvadat, vagy lefülelhetjük a közelünkben bóklászó állatokat.

A kirándulásaink során már sokszor szerencsénk volt, szinte minden alkalommal találkozhattunk az erdő élővilágának valamely képvsiselőjével. Eme túra alkalmával az alábbi állatokat láttuk vagy hallottuk. A képekre vagy a linkre kattintva az elovilag.turaoldal.hu kapcsolódó oldala tölt be bővebb információkkal szolgálva az adott élőlényről.

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

(rengeteg) »

(4) + »

(2+1) »

(1) »

(1) »

(1) »

(2) »

A túra útvonala

Táv [km]	Helyszín	Időpont	Infó
0	Gyöngyössolymos	15:30	» » »
	Mátrafüred után	20:30-10:30	» » » » () » » / szállás a patakparton, a poén kedvéért sátor nélkül
	Kékestető	~13:00	» » 1014 méter, az ország csúcsa; kis pihi és kaja
	Mátraháza		» kis kóválygás boltot keresve, végül szerencsére kaptunk kenyeret
	Csór-réti-víztározó	18:00-12:30	» » éjjeli táborunk egy esőmenedékben, továbbra is sátor nélkül
30	Galyatető	~16:00	előtte víz nélküli, fárasztó caplatás a hegygerincen, miközben megdőlt a 80éves melegrekord

Túra leírása

A nap sugarai egyre laposabb szögben símogatták a fürtöket. Az este lassan ráterítette tompa sötét takaróját a tájra, s a fülledt nyári levegő mozdulatlanságát csak néha egy-egy enyhe szellő törte meg. A távolban egy harkály kopáncsolása hallatszott halkan, miközben az erdő muzsikusai - a tücskök - előbújtak rejtekhelyeikről, s belekezdtek éjszakai koncertjükbe. Pista bá végigsimított egy szőlőfürtön. - Jó lesz idén a termés - dörmögte magának. Tőle nem messze két elegánsan öltözött ember állt; az egyik kezében egy kamerával várta, hogy végre túl legyenek azon, amiért ide jöttek.

- Elkezdhetjük akkor? - kérdezte a szőke riporternő, akinek bájos vonalait egy elegáns blúz, és egy térdig érő szoknya takarta el. Nyugtalanította az erdő közelsége, az egyre sűrűbben előforduló halk neszek és a sötétség. Minnél előbb túl akart lenni a beszélgetésen, hogy aztán végre távol tudhassa magát ettől a számára idegen környezettől.
Az öreg felocsúdott szőlője vizsgálódásából, s némán biccentett, jelezve, hogy ő készen áll. A tudósító megigazította szépen fésült haját, majd egy apró köhintés után bekapcsolta mikrofonját.

- Jó estét kívánok minden kedves nézőnknek! Itt állok a Mátra egyik erdejének szélén, egy helyi lakossal, Pista bácsival. - Mondta a nő a kamerát tartó kollegája felé fordulva.
- Eme regénybe illő táj a helyszíne annak a legendának, amiről a környékbeliek már hetek óta pletykálnak. Megpróbáljuk kideríteni, hogy mi is az igazság. A riporter most az öreg felé fordult.
- Pista bácsi, bizonyára maga is hallotta a ´Két Vándor´ legendáját?
- Óhh igen aranyoskám - felelte az idős gazda, s szája enyhe mosolyra görbült, amint a vándorok történetére gondolt.
- Erre mifelénk mindenki erről beszél.
- Nos, kiderítettük, ki is ez a két alak - mondta a nő, és egy fotót nyújtott át az öregnek. - Mondja csak, ismerős magának ez a két személy?

- Hmmmm... Még sosem láttam őket, de látszik rajtuk, hogy nagyon megszállottak - felelte a helybéli. - Hát ők vónának azok?
- Igen. El tudná nekünk, és a nézőknek mesélni, kérem, a legendájukat?

Az öreg ismét biccentet, s egy nagyot szippantott az egyre inkább lehülőben lévő levegőből. Barna szemével éppen a távoli horizont halványodó vonalát fürkészte, mikor ajkai lassú mozgásba kezdek. Bár a tévések teste a Mátrában, egy erdő szélén állt, képzeletük valahol teljesen máshol kalandozott. Elméjüket teljesen rabul ejtette a Két Vándor legendája, amint az öreg Pista bácsi belekezdett annak elmesélésbe...

Péntek reggel van, a túra első napja. Izgatottan várjuk a kaland kezdetét, délutánra tettük az indulás pillanatát. Reggel még elintéztük feladatainkat, majd délután 1 órakor találkoztunk Budapesten a Stadionoknál, a buszpályaudvaron. Gyöngyös felé indultunk, ott átszálltunk és bevásároltunk, majd 15:30-kor megérkeztünk Gyöngyössolymosra. (Hozzá kell tenni, a Stadionoki beszállás nem volt zökkenőmentes - én már rég a buszon voltam és foglaltam helyünket, mikor Viktor még éppcsak feljutott a sokkerekűre, szinte utolsóként... Jól kezdődött volna a nap, ha a fél csapat a fővárosban marad...)

Túránk indulásakor leültünk még kicsit ´pihenni´, megettünk egy chipset, majd rádöbbentünk, hogy a csoki nem szereti a túlzott meleget, és gyorsan folyóssá válhat ... Ígyhát - még mielőtt abszolút elfolyna - természetesen felfaltuk azt is. Mivel nem lehetett már törni, bicskával vágtuk, jó parasztiasan.

Délután 4-kor végre valahára megkezdtük túránkat, immáron gyakorlatilag is. Utunk első fele Gyöngyössolymoson keresztül vezetett, gyorsan elkezdett emelkedni a szakasz. Kis idő elteltével kiértünk a házak közül, majd pár perccel később már madártávlatból tekinthettünk vissza a településre. Az idő a nap folyamán többször is esőre állt, ámbár kánikulát mondtak a hétvégére.

Ezután, a rövid kopárabb szakasz után bevettük magunkat az erdő csöndjébe. Sajnos a fák nem akartak itt még összefüggő, sűrű erdőt alkotni, gyorsan el is értünk egy aszfaltcsíkra, ahol tábla hírdette az előttünk induló útról, hogy robbantási területre vezet, így ezen okból, a jobbra kanyarodó ösvényt választottuk. Itt az erdő már nem csak facsemeték ritkás kavalkádjából állt, hanem szerencsére masszív facsoportokból, napfényt eltakaró szövevényes hálójából. Már kezdtünk megnyugodni, hogy végre el vagyunk szigetelve a civilizáció bűzétől, amikoris váratlan problémával találtuk szembe magunkat: Viktor táskájának alja megadta magát, és kezdett kikukucskálni belőle a tartalma. Más választásunk nem lévén, nekiálltunk orvosolni a problémát. (Olyan megoldáslehetőségek is rémlenek, miszerint műanyagszatyrokba is lehetne vinni utána a cuccot, hamár a táska erre nem alkalmas, de az ilyen nemcsak őrült, de hülye ötleteket az idő szerencsére elhomályosítja.) Egy szó, mint száz: Viktor kipakolta táskáját, és felavatta a nálunk lévő -szegényes- varrófelszerelést, és megvarrta táskáját.

Azaz ezt kicsit nézzük meg ezt részletesebben: Szóval öreg barátom kipakolta cuccait táskájából, majd befűzte a tű fokába a cérnát és nekiállt varrni. Szépen haladt, majd jópár tízperc munka után eltörött a tű. Sebaj, szerencsére úgy ítéltük, hogy megfelelő mennyiségű cérna tartja már a szakadás két oldalát, így ideje kipróbálni, hogy valóban tart-e a varrás.

Hál´ Istennek a varrás tökéletes volt, mindössze az okozta a kicsinyke problémát, hogy a táskában maradt pulóver hogy is mondjam... hozzávarródott a táskához belül... Nem volt választás: vissza lettek bontva az öltések, és úgy álltunk, mint a szakadáskor. Egy (immáron valóban) üres táska, lyukkal az alján. Viktor töretlen lelkesedéssel vetette bele magát ismét a munkába, és kellemes szitkozódások közepette varrta újra a táskáját, és görbítette el a tartalék tűt. Szerencsére ezúttal egyetlen pulóvert, alsógatyát vagy konzervet sem varrt hozzá a táskájához, de most a varrás sajna nem tartott eléggé... Így megelégelve a fölösleges munkát, úgy döntöttünk, hogy férfiasabb megoldásfajtához folyamodunk: 2 gyorsrögzítőt előkapva, bicskával fúrtunk a táskaszakadás köré 4 lyukat, és a rögzítőkkel összehúztuk, így megszüntettük a rést.

Tanulságos baleset volt: Azóta hordunk magunkkal több adag tartaléktűt és cérnát, illetve a varrást megkönnyítendően gyűszűt is - a gyorsrögzítők mellé.

Kellemes környezetben folytattuk túránkat, hosszú ideig maradhattunk a fák között. Később egy szőlőültetvény mellett haladva, majd azon átvágva pillanthattunk meg először egy vaddisznócsaládot, majd később egy siklót; magán az ültetvényen pedig egy őz iszkolt el előttünk (ha jól emlékszem, a nyulat is itt láttuk).

Este 7 körül értünk Mátrafüredre. Ekkor még nem tudtuk teljes biztonsággal, hogy mennyire tart a varrás, kibírja-e a hátralévő két napot, így jobbnak láttuk, ha biztonsági okokból beszerzünk valahonnan tűt és cérnát még. Sajnos nyitva tartó boltot már nem találtunk ahol ilyesmit árulnak, de egy biciklisboltban szerencsére problémánk elmesélése után szívesen segítettek nekünk, és gratis kaptunk egy reklám-varrókészletet, ami azóta is megvan; szerencsére nem volt rá szükség (egészen a 2012 legutolsó napján teljesített 13. kéktúraszakaszig nem kellett kirándulás alkalmával varrnunk.)

Itt megjegyzendő, hogy ilyen segítséget se a fővárosban, se máshol nem kaptunk még, ilyen segítőkészséggel még nem találkoztunk, úgyhogy le a kalappal a mátrai emberek előtt. Később még lesz példa segítőkészségükre.

Úgy határoztunk, hogy megérdemlünk némi frissítőt, így 1-1 sörrel jutalmaztuk magunkat egy bisztróféleség kiülős részénél, ahol megállapodtunk abban is, hogy az aznapi túraszakaszt teljesítettnek tekinthetjük, amúgysem terveztük sokat menni a kezdőnapon. Ha találunk egy jó táborhelyet, akkor megállunk majd.

Így is tettünk, Mátrafüred elhagyása után egy pártízpercnyi sétára le is tértünk az útról egy patak mentén, és a víz mellett le is álltunk. Hamarabb volt egy turistapihenő kiépített asztalokkal az út mellett, de nem akartuk megkockáztatni, hogy az éjjel folyamán belénkbotoljon valaki, így nem ott pihentünk meg.

Gyorsan gyűjtöttünk fát, mert véletlenül sem akartunk olyan helyzetbe kerülni, hogy tűzgyújtás előtt ránk sötétedik; már fél9 fele járt az idő. Aznap este a gyönyörűen lobogó tűz alól kikapart parázsdarabokon a sóletadagjainkat melegítettük meg egy lábosban. Kissé körülményesen sikerült csak ez, de végül nyugodtan és teljes megelégedéssel költhettük el vacsoránkat az egyre sötétedő erdő árnyaival körülölelve.

Vacsora végén sátrat vertünk - azaz vertünk volna, ha hoztunk volna magunkkal. De előzőleg úgy határoztunk, hogy ilyen melegben teljesen felesleges azt is cipelnünk, így otthon hagytuk. (Ez egy jóval elegánsabb megfogalmazása annak, minthogy ´otthon felejtettük, így ez van´, de kivételesen valóban nem a feledékenyséégünk miatt aludtunk a szabad ég alatt, egy vászonfallal sem elválasztva magunkat a természettől.)

Tehát sátorverés helyett csak kibontottuk hálózsákjainkat, és abba belebújva még ittunk egy-egy korty pálinkát, tisztelegve Mátra szelleme előtt, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak. Már az első percekben rájöttünk, hogy a sátor nélkülözése túl nagy luxus volt; ráébredtünk, hogy a sátor nemcsak a hideg vagy szél ellen véd: a bogarak és kisebb (vagy akár nagyobb) élőlények távoltartására is szolgál, amellett, hogy a kemény talajt is - ha csak minimális mértékben is, de - puhábbá varázsolja. Legalábbis kicsit sem volt teljesen ijedtségmentes vagy kellemes arra kellni, hogy az arcomtól mindössze 5 centire brekeg fel egy béka és kuruttyolva keresi társait...Mindenesetre elaludtunk, és szerencsére minden ´rossz´ ellenére kipihentük magunkat reggelre.

Másnap reggel Viktor koma korán kelt, és össze is pakolta cókmókját, mire én kibújtam a hálózsákomból. Egy könnyű reggelinek való szendvics után folytattuk utunkat. Túratársam kávéval is kínált, de miután tisztáztuk, hogy a patak vizéből főzte azt, inkább lemondtam a gasztronómiai élményről, és visszautasítottam az illatos löttyöt. Viktor nagy barlangász lévén szereti megkeresni a túránk során térképen az útvonalunk közelében észrevett barlangokat, így most is engedtünk szenvedélyének. Táborhelyünk közelében volt egy barlang, csak egy másik, a mi utunkkal párhuzamos úton, mely szintén felvezet a Kékes kilométer magas csúcsához. A két út később összefut, de mi nem akartunk tűkanyart véve visszafordulni, így kitérőt tenni, így ismét elhangzott a legendás két rövidke mondatunk: - ´Rövidítsünk!´, illetve ´Itt vágjunk át!´.

Így is tettünk, megcéloztuk a pár100 méterre lévő, 1-2 száz méterrel magasabban futó utat. Utunkat iránytűvel követtük, így kivételesen nem tévedtünk el, ráadásul se nem kellett sziklát másznunk, se villanypásztorok alatt csúszkálnunk.
Pár perccel később már az áhított ösvényen voltunk, és haladtunk a csúcs felé. Az út meredeken emelkedett, éreztük, hogy nem viccel már velünk, elvégre kis hazánk legmagasabb pontjához visz bennünket. A megterhelő tempó, a kánikula és az nagy magasságkülönbségek miatt idővel egy kis pihenőt engedélyeztünk magunknak, egy ösvény-kereszteződésben. Itt üldögélve Viktor örökbefogadott egy szép lepkét, mely folyton visszaszállt rá, és jó darabig vele maradt, mint egy engedelmes kiskutyus.

Nemsokára folytattuk utunkat, és örömmel tapasztaltuk, hogy az erdő az egyik oldalon folyamatosan ritkul, gyönyörű kilátást engedve Mátra szebbnél-szebb hegyoldalaira. Mi rendszeresen ellenőriztük a panorámát és a helyes irányt, miközben gyönyörködtünk az előttünk fekvő erdőkben.

Hamarosan az útról leágazó kis ösvényen 1-2 perc sétával elértünk az áhított barlanghoz, melynél szusszantunk egyet.

Miután visszatértünk az útra, az eddigi erdő lassan átváltott örökzöld fenyvesbe. Hosszú séta következett felfelé, az út szigorúan monoton emelkedett, de mi tudtuk, hogy nemsokára meghódítjuk a csúcsot, így töretlen lelkesedéssel haladtunk, gyönyörködve a tájban. Kedvünket az szegte egy kis szakaszon, hogy párszáz négyzetméternyi területen felfedeztük az ember rombolását: kivágott, és tövestül kiforgatott fákkal találtuk szembe magunkat; lehet hogy a környezet ´karbantartásának´ nevezik ezt, de akkor sem szép látvány (és nem is értek egyet ezzel...). Mindenesetre szerencsére gyorsan véget ért ez a szakasz, és ezt elfeledve ismét a csodás, élő fák között közeledtünk a cél felé.

Az emelkedés megterhelő volt, vizünket jócskán fogyasztottuk is, de tudtuk, hogy megéri; megéri, mert lassan mindenért kárpótolni fog minket a csúcsról való széttekintés... Igazunk is lett, nemsokára felértünk, és meg is pillantottuk a magasságot jelző követ, miszerint 1014 méter magasra értünk.

Szép pillanat volt, melyen csak az rontott kissé, hogy ráébredtünk: az itt működő kilátó pénzes, és félrebeszélő gerinctelenek férgek (bocsánat a földigilisztától és társaitól) ebből is csak hasznot próbálnak hajtani, nem törődve semmivel. Mindegy, leperkáltuk a párszáz forintot, és mégha rossz kezdeti szájízzel is, de felmentünk a kilátóba, és szétnéztünk. El kell ismerni, gyönyörű a panoráma, csodás a kilátás, és mindenkinek egyszer legalább el kell jönnie ide...

Hozzá kell fűznöm, az én véleményem az, hogy a Dobogókői vagy Prédikálószéki kilátás magasan veri ezt, ahogy jópár másik hely is. Nem csúnya egy hely, sőt, de a teljesség kedvéért el kell mondanunk.

Leérve a kilátóból úgy döntöttük, hogy elfogyasztjuk a könnyű ebédünket továbbindulás előtt, így ismét előkerült a legendás májkrém. Paprikával és zsömlével elfogyasztottuk játszadozó gyerekek és családok mellett a bódék és a horrorárú közértféle közötti füves területen, majd nekiindultunk.
Az út lefele folytatódott, mely nem okozott nagy meglepetést... A kék jelzés a sípályán haladt, nagyon-nagyon hosszan lefele. Bakancsom talpa fel is gyűrődött, sajnos eléggé megviselte ez a túra (ezek után vettem igazi túrabakancsot; Viktor a Mátrás túra előtt ezt már megtette).

Nagyon hosszú séta után leértünk a nyílt sípályáról, és egy kis erdős sáv után beértünk Mátraházára. Lévén, hogy a nálunk lévő összes élelemhez szükséges a kenyér vagy zsömleféleség, elkezdtünk keresgélni egy boltot, vagy valamit, ahol beszerezhetjük ezt. Pechünk volt, nem találtunk semmit. Elkeseredésünkben azt a hiú ábrándot keltettük magunkban, hogy a falu szélén lévő szanatóriumban talán lesz bolt. Így átvágva életünk legsűrűbb cserjésén, kétszer eltévedve, majd egy lezárt kerítésrészen áthaladva be is jutottunk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy boltféleség - egy mini ABC - valóban van itt, de sajnos szintén zárva. Szomorúan tértünk vissza a faluba, és végső lehetőségként az egyik még nyitva lévő étteremnél kértünk kenyeret. Meglepődve tapasztaltuk, hogy gond nélkül kaptunk. Ismét megmutatkozott a mátrai emberek vendégszeretete és segítőkészsége; még pénzt sem fogadtak el a jópár szelet kenyérért. Az étterem mellett lévő utcai csapnál megtöltöttük kulacsainkat, és nekiindultunk szálláshelyet keresni magunknak valahol az erdőben.

Azt terveztük, hogy elmegyünk a Csór-réti-víztározóig, és ott lubickolva egyet, felfrissülten állunk neki a vacsorakészítésnek. Illetve némi mosdás is ránk fért volna két izzadtságos nap után. De híven általános szerencsénkhez, ez a tervünk is meghiusult, mihelyst rájöttünk, hogy az egész tároló körbe van kerítve, és belógni sem tudunk majd.

Mindenesetre délután 6 körül, miután tisztában voltunk tervünk megvalósíthatatlanságával, találtunk egy kisebb tisztást az út mentén, rajta egy turistapihenőnek felállított faházfélével. (Fallal és tetővel ellátott faépítmény, melynek csak egy kis nyílása volt bejáratnak, betonozott alappal.)

Gyorsan letáboroztunk, kipakoltunk dolgainkat, majd felváltva elmentünk mosdani a közeli jéghideg patakban, illetve fát gyűjteni. Később tüzet raktunk, majd kihasználva korai időpontot, otthonossá is tettük a ´fasátor´-félét. Kipucoltuk egy leveles ág segítségével a pókhálókat, gallyakat, leveleket; majd tanulva előző napi hibánkból, próbáltuk kényelmesebbé tenni a betonozott fekhelyet: friss levelekkel szórtuk tele.

Nemsokára, dolgaink végeztével nekiálltunk megcsinálni az aznapi vacsorát: sültszalonna hagymával és kenyérrel, pálinkás öblítéssel. Itt ismét egy rövidke történet: Viktor úgy gondolta, hogy a 3 napos túrára neki elegendő lesz, ha hoz 3 fej hagymát az útra. Ebben végülis semmi rendkívüli, végülis van benne vitamin... Mindenesetre a 3 fej vöröshagymából az egyik romlott volt. De meg kell hagyni, a hagyma a sültszalonna mellé igen jól passzolt .

Vacsora után visszahúzódtunk a fedél alá, majd egy zseblámpafényes sakkmérkőzés és pálinkázás után ismét nyugovóra tértünk. Ekkor este nem kellett megküzdenünk, a faépítményben mindössze pókokat találtunk, azokat is csak délután még. Aznap éjjel nem brekegett béka a fejem mellett, helyette Viktor szemezett hajnalfelé egy rókával, mely távol a bejárattól kacsintgatott befelé.

Másnap reggel összeszedelődzködtünk, kis tűznél főztünk egy kávét reggeli után, majd dél után nekiindultunk a vadonnak, rövidke befejezést tűzve ki célnak, Galyatető végállomással.

A túránk a patak mellett haladt felfele egy kis darabig, majd egy kidőlt fás, patakos rész következett; először a víztározó kerítése mellett, majd jó hosszan az erdő mélyén. Ezalatt a hosszú rész alatt - miközben egyetlen emberrel sem találkoztunk már több, mint 20 órája - fogalmazódott meg bennünk az az elképzelés, hogy a weboldalba 3D-s, interaktív térképet is kéne építeni.

A következő, fenyőerdős rész után az út rákanyarodott a hegygerincre, aholis az utat már nem védték árnyas fák a naptól. A napon folytattuk utunkat, fáradtan és szomjasan; aznap kánikula volt, ráadásul nem is nyújtottak hűvöset és árnyékot ott a fák. Tetézve a gondokat vizünk fogyóban volt, és hamarosan el is fogyott; mindössze pálinka maradt nálunk, mint folyadék, ámbár azt nem tartottuk tanácsosnak elfogyasztani. Hogy még nagyobb legyen a probléma, aznap volt az év legmelegebb napja, és hogy véletlen se járjon a balszerencse egyedül: aznap dőlt meg a 80 éves melegrekord is...

El kell ismernem, kellemetlen szakasz volt az... Az úton találkoztunk 2 biciklissel, akiket nagyon nem irigyeltünk, gondolva arra, hogy felfele kell tekerniük, ráadásul kánikulában. De ahogy mi is, ők is maguknak választották ezt a fajta kalandot és örömöt. Később visszatekintve az úton, még éppen láthattuk az előző nap meghódított Kékes kiemelkedő csúcsát.

Izzasztó szakasz után, délután 4 körül érkeztünk meg Galyatetőre. Már első pillantásra is üdülőfalunak tűnt, és ezen meglátásunkon, és nemtetszésünkön az sem segített, hogy beérve egy szálló parkolója mellé, rengeteg emberrel találkoztunk. Sajnos tudatosult bennünk, hogy vége a kalandnak, vége a túrának...

Mindenesetre - miután meggyőződtünk, hogy a busz előttünk pár perccel ment el, és a következőre 2-3 órát kell még várnunk - megtekintettük még a kilátót. Lehet csak a természet megszűnését jelző emberközelség tette, de igen kritikus voltam a kilátóval és kilátással kapcsolatban is: elhanyagoltnak látszott az egész építmény és rontotta a neki helyet adó park képét is.

A még hátralevő időnkben úgy döntöttünk, hogy eszünk valamit, tekintve, hogy gyomrunk erősen jelezte a reggeli távoliságát. Akartunk venni kenyeret, de megismétlődött előző napi félszünk: nem volt nyitva üzlet. Előző naphoz szintén hasonlóan kiütközött mátrai emberek vendégszeretete és segítőkészsége: itt is ingyen kaptunk kenyeret az egyik étteremben, így elfogyaszthattuk a maradék májkrémet is. Mellé hideg vízzel elkevertük a kávéport, ami meg sem közelítette reggeli kávénk egész kellemes ízvilágát, mindenesetre kis pálinka melléadagolásával egész ihatóvá sikerült tennünk. A busz érkezéséig hátralevő időt sakkjátszmákkal ütöttük el, és már ekkor terveztük visszatértünk csodás kalandokkal kecsegtető lehetőségét...

Mátra csodaszép, rengeteg felderítendő hely vár még ránk, reméljük idővel felfedezünk mindent. Mi, a Két Vándor, igyekszünk majd feledhetetlenné tenni minden további túránkat is, és reméljük nem csak nekünk lesznek emlékezetesek ...

- Ez volna a Két Vándor legendája... Senki se ismeri őket, nyomokat sem hagytak maguk után, mégis mindenki megérezte jelenlétüket. És én azt hiszem, Mátra szelleme várja vissza őket... - fejezi be hosszú történetét Pista bácsi.
Majd lezártnak tekintve az interjút fordult vissza szőlőjéhez, hogy gondolataiba mélyen elmerülve folytassa a riporter miatt félbehagyott munkáját...

ViktorAndrás