www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~3 perc

Báder Ferenc emlékére

Báder Ferenc, jó barátunk és túratársunk 2017.05.17-én hunyt el.

Létrehozás dátuma: 2017.05.21.
Utoljára módosítva: 2018.04.04.
Írta: András,
   » Egyéb

Báder Ferenc (1966-2017)

Báder Ferenc (1966-2017)

Ferit 7 éve a lányán keresztül ismertük meg, nekem egy darabig apósjelöltem volt. Gyorsan jó viszony alakult ki, idővel egyértelműen barátság, hisz a természet, bringázás és túrázás már alapból egy közös pont volt az életünkben. Ezután meg már adta is magát a helyzet - rengeteg alkalommal söröztünk, túráztunk, nyaraltunk. A közös sörözésekről csak a szép emlékek maradhatnak meg, de a közös túráinkat weboldalunk szerencsére kellőképp dokumentálta, felsorakoztatnánk itt néhányat.

Az első közös bringatúránk nem is igazán túra volt, 2012-ben egy Critical Mass-on vettünk részt Viktorral, Feri pedig a végén csatlakozott hozzánk a bringaemelésnél. Utána persze megünnepeltük a találkozót egy koccintással, és meg is beszéltük, hogy jó volna kerekezni valamikor közösen.

Feri az Újlaki iskola környezet-, föci- és biosztanáraként sokszor szervezett bringatúrát diákjainak, a következő célt együtt találtuk ki - a Naplás-tavat tűztük ki felkeresendő végpontnak. Előzetesen Viktorral felmértük a terepet, majd Ferivel és lányával, Zsófival, szülőkkel és Viktorral kísértük a diákokat. Ez volt az első valódi közös túránk, melynek sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy hármasban is tekerünk egy kellemeset.

Az útvonal térképre vetített formájáról a Szív-túra címet adtuk következő közös kerekezésünknek, melynek első napja a Duna partján haladt, másnap pedig Dobogókőn keresztül tértünk vissza Pestre. Eme túránkra sem lehetett panasz, a tekerés-hülyülés-sörözés triója jellemezte a két napot. A Duna-menti menet könnyed és kellemes volt, az esti-éjszakai sátrazás kellőképp koccintgatós, a másnapi emelkedő pedig kellőképpen kicsit sem könnyed. Feri nem meglepő módon jó formában volt (napi 10 km-eket tekert), sokkalta jobban vette a csúcstámadást, mint mi. Dobogókőn egy sör társaságában kivártuk, míg eláll az eső, majd néha bő 70-es sebességgel süvítettünk Pomáz felé. Végül csak a Dunát követve kellett hazagurulnunk, igyekezetünk ellenére ekkor már mi sem tévedhettünk el...

A következő, vele közös túráinkon az osztályát kísértük ismét, Szentendrére, illetve a Nagytétényi Kastélymúzeumhoz vittük a diákjait. Mindkettő táv egy-egy egész napos könnyed bringatúrának felelt meg, a visszajelzések alapján mindig jó iskolai programokat szervezett.

A leghosszabb ´túránk´ a Köveskáli tábor és táboroztatás volt, egy hetes bringás tábor a Balaton-felvidéken, melyet kollégáival a diákjainak szervezett. Én csak pár nappal az indulás előtt kerültem a kísérők közé - Ferivel, Anikóval és Zsófival négyesben felügyeltük a delikvenseket. Sok-sok jól szervezett program volt terítéken, a lankás vidéken sok helyütt megfordultunk, megismertük a vidéket. A hangulat végig tökéletes volt, úgy láttuk, hogy a táborozók végig jól érezték magukat, illetve a visszajelzések is ezt támasztották alá - a sikeren fellelkesülve tervben volt egy évvel később is egy ilyen tábor.

Az egyetlen bringamentes közös túrám Ferivel egy Dobogókő körtúra volt. Párjával, Anikóval és kisebbik lányával, Zsuzsival négyesben vetettük bele magunkat az erdőbe. A már jól ismert távot tettem meg velük is - ez a nap is kellemesen emlékezetesen alakult.

Kiemelendő végül még egy Szentendrei túra, oda is az iskolája tanulóival kerekeztünk el. Odafele szokás szerint a Duna partján haladtunk, ott némi fagyizással és múzeumlátogatással pihentünk, visszafele pedig az Omszki-tavat érintettük. Mint az összes túrán, melyet Feri vitt, a hangulat és a visszajelzések itt is kiemelkedően jók voltak...

Néhány fotó...

...

Feri 50 évet élt. Bízom benne, illetve úgy gondolom, hogy legalább tartalmas és jó 50 évet, mégha ily keveset is...

Hiányozni fogsz...

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |