www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~6 perc

MTSZ minősítés - 2018

A Magyar Természetjáró Szövetség célja a túrázók ´minősítésével´, azaz teljesítményük elismerésével a túrázásra, természetjárásra sarkallás volt a cél. Öt különböző fokozat érhető el, ezek megszerzése viszont részben időhöz kötött, több éves folyamat.

2018-ra a szabályzatot 13 év után újratervezték, eme linken megtekinthető vagy letölthető, míg a régi szabályzatot itt tudjátok megnézni.

A használatos túrajelentés pedig ezen a linken tekinthető meg vagy tölthető le, ezt kell minden túra alkalmával kinyomtatni, pecsételni és kitölteni.

Ma már az itt bemutatott pontozás az érvényes, de a 2018 előtt megkezdett fokozatok túrái még a régi pontozással is elszámolhatóak. A régi szabályzat és kalkulátorok megtalálhatóak itt: MTSZ minősítés (2005)

Létrehozás dátuma: 2014.05.20.
Utoljára módosítva: 2019.02.23.
Írta: András,
   » Turista ismeretek

Feltételek, fokozatok, igazolás

2014 elején beléptünk a Magyar Turista Egyesületbe, majd az -hoz kerültünk, ezzel a Magyar Természetjáró Szövetség tagjai is lettünk. Ez a minősítés szempontjából azért fontos, mert a jelvényszerzések alapfeltétele, hogy valamilyen egyesületen keresztül a szövetség tagjai legyünk.

A másik fontos teendő a minősítéshez, hogy a túrákat pontosan és hitelesen dokumentáljuk. Ehhez szükségünk van az -nél megvásárolható papírokra: Egyéni Túranapló és Túrajelentések. A Szakosztályi Túranaplót a szakosztály vezeti. (Bár én javallom a túrajelentéseket simán otthon nyomtatni annyi példányban, mint szeretnénk...)

Pontszámítás

Gyalogtúrázás — kalkulátor »

1 km = 1,5 pont, illetve természetjáró tájékozódási versenyeken 1 km légvonaltáv = 3 pont.

Minden 100 m szintemelkedésért +2 pont jár. Alföldi túrákért túranaponként +3 pont jár.

(Alföldi túrának számít az a túra, amelyen a szintemelkedés nem haladja meg a 100 métert.)

Az I-II. és a XII. hónapokban túranaponként +3 pont jár.

Magashegyi gyalogtúra/túraszakasz: A vonatkozó nem magashegyi pontértékek és pluszpontok kétszeresével kell számolni.

Túrakerékpározás — kalkulátor »

Műúton 1 km = 0,5 pont, terepen 1km = 1 pont.

Minden 100 m szintemelkedésért +1 pont jár műúton, terepen +2 pont.

Az I-II. és a XII. hónapokban túranaponként +3 pont jár.

Magashegyi bringatúra/túraszakasz: A vonatkozó nem magashegyi pontértékek és pluszpontok kétszeresével kell számolni.

Magashegyi túrázás — kalkulátor »

Gyalogtúrázás és túrakerékpározás esetén az 1500 méter feletti szakaszokat az alappontok és pluszpontok kétszeresével kell számolni.

Magashegyi túra esetén téli túrának számít a XI. és III. hónap is.

Vízi túrázás — kalkulátor »

Folyóvízen folyásirányban haladva: 1 pont / km

Állóvízen haladva: 1,5 pont / km

Folyóvízen folyásiránnyal szemben haladva: 2 pont / km

Síelés — kalkulátor »

Mindenfajta síelés ´sítúrázás, sífutás, lesiklás, snowboard, ...´ pontozható.

1 óra = 6 pont.

Barlangi túrázás — kalkulátor »

Kiépített barlangban: 4 pont / óra — (kiépített barlangban történő vezetett nyilvános túra - a belépőjegy vásárlásának helyszínén közölt hivatalos bejárási idő alapján)

Nem kiépített barlangban: 10 pont / óra — (nem kiépített barlangban történő - a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat minősített vezetője által vezetett és igazolt túra)

Munkatúra — kalkulátor »

Bármilyen munkatúra: 7 pont / óra — (szintemelkedéstől és túratávtól függetlenül, az adott minősítési kategórián belül legfeljebb a megszerzendő összes pontérték 30%-a számolható el ezen a jogcímen. Nem alkalmazhatók rá az útszakasz ismételt bejárását érintő korlátozások.)

´Turista létesítmények létrehozása és karbantartása, illetve rendezvények útvonalának előkészítése/kijelölése/bontása során bejárt útvonal. Egyebek közt ide tartozik a jelzett turistautak útjelzéseinek készítése, illetve a természetjáró túraversenyek pályáinak kitűzése is. Útjelzés készítése esetén a teljesítést igazoló „túravezetőnek” az MTSZ útjelző vezetői képesítésével kell rendelkeznie!´

Kalkulátorok

A következő részekbe a túra típusának megfelelően be kell írni az adatokat, hogy a program kiszámolja az adott túrára kapott összpontszámot. Csak a minimum 20 pontot elért túrák számítanak bele a minősítésbe! Több napos túra esetén a napi átlagnak kell minimum 20 pontra kijönnie.

Kalkulátor megnyitása új lapon

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |